Tükör

Ez a napod, akár a többi
földről figyelve oly mennyei,
Rakásban civakodnak a felhők
odafenn, neonfénnyel dorgálja
őket a Nap, nekik ő az ördög.

Feszült erekben gondolatok,
mint belső csapkodó villámok,
kitörni vágyó vulkáni hevület,
ez a szorult, születni kész gondolat,
mely félkészen selejt kövület.

Selyemfüggöny rasztelizálja az eget,
a minta elvész, lyukaknak ad helyet,
hogy a szem kettős dioptriáján át
a gondolatok fénye távozzon
mely tükör, újra festi az agy lángját.