A napfény íze hidegen ragyog,
a kezedbe vett édes almában,
ízes nedveit rejti ruhája,
Kezedben tartod, mit eddig
nevelt szülőn-szerető faága.
Az almában a Nap, a Hold,
a nappal és az éj kevert
széllel ízt, (vagy a cudar viharok)
s lett növekvő húsa, teste, magánya,
de harapva ropogja: itt vagyok!
Dalszöveg:
[I. Verze]
A napfény íze hidegen ragyog,
Jégtűkön át szűrődik a fény,
A kezedbe vett édes almában,
A csendben ringatózó remény.
Egy fagyos ígéret, a bőrén él,
A nyárnak minden emléke, sóhaja.
Lelkedhez ér, hiába szürkül ég,
A kézben tartott gyümölcs szavaz.
[Pre-refrain]
Ízes nedveit rejti ruhája,
Feszül a hús, a vékony, bársony hártya.
Egy elmúlt idő, mely most megállt,
Mint téli kép, az avar felett.
Te fogod most, mit eddig óvott,
A szülő-szerető, bölcs faága.
[Refrain]
Az almában a Nap, a Hold,
Két véglet csókja, mélyen elvegyül.
A nappal és az éj kevert
Egy széllel ízt, mely sosem menekül.
S lett növekvő húsa, teste, magánya,
De a sors, mit kínál, ne vedd hiába:
Harapva ropogja: „Itt vagyok!”
Az élet minden perce, szívdobbanása.
[II. Verze]
Hányszor dobálta vihar, cudar szél,
Hányszor ölelte forró, nyári dél.
Ez minden harc, minden csöndes álom,
Ott rejtőzik a gömbölyű határon.
Egy életív, ami bevégeztetett,
Hogy a tiéd legyen, a magodnak magja.
Nincs félelem, nincs többé menekvés,
Csak a teljesség, mit a kézbe adja.
[Pre-refrain]
Ízes nedveit rejti ruhája,
Feszül a hús, a vékony, bársony hártya.
Egy elmúlt idő, mely most megállt,
Mint téli kép, az avar felett.
Te fogod most, mit eddig óvott,
A szülő-szerető, bölcs faága.
[Refrain]
Az almában a Nap, a Hold,
Két véglet csókja, mélyen elvegyül.
A nappal és az éj kevert
Egy széllel ízt, mely sosem menekül.
S lett növekvő húsa, teste, magánya,
De a sors, mit kínál, ne vedd hiába:
Harapva ropogja: „Itt vagyok!”
Az élet minden perce, szívdobbanása.
[Bridge]
A magány roppan, mikor beléharapsz,
Egy pillanatnyi boldogság, ami épp igaz.
A csendben hallod a fák lelkét,
A tavaszi ígéret gyümölcsét.
A Nap, a Hold, a szél és a vihar,
Mind egyetlen láncban, ami szikrát cserél.
A múlthoz szólni már nem lehet,
Csak a jelenedet élheted.
[Refrain]
Az almában a Nap, a Hold,
Két véglet csókja, mélyen elvegyül.
A nappal és az éj kevert
Egy széllel ízt, mely sosem menekül.
S lett növekvő húsa, teste, magánya,
De a sors, mit kínál, ne vedd hiába:
Harapva ropogja: „Itt vagyok!”
Az élet minden perce, szívdobbanása.
[Outró]
Itt vagyok...
Itt vagyok... A napfény íze, hidegen ragyog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése