A halott madár(Dal)

A kislányka állt sarokban oly komor,
mint néma kopott köztéri szobor,
könyökét felhúzva, mozdulatlan
két tenyerét szájára tapasztva,
mintha gyász-sikolyát tömné vissza.

Sarokban madár teste, már halott.

Szemében bánat köve, egy csillag,
régi barát, kezéből evett még tegnap,
bánat mozdulatlansága reszket,
ha nem mozdul, talán mégis feléled,
halál helye szemébe könnyet hagyott.

Sarokban madár teste, már halott.

Ám a madár nem éled, szárnya véres,
lehajol a lány kendőjével, mi jó széles,
felöltözteti a tetemet, neki sírt is ás,
hogy nyugodjék ott, hol világ más,
kendőt adja örökül, melyet úgy óvott.
Emléke így marad meg:

Sarokban madár teste, már halott.

Dalszöveg:

 

Sarokba bújva, A kislány áll
Mint kőszobor, Oly néma már
Két keze száján, A hangja fojtva
Gyász-sikolyát Visszafojtja

Ott fekszik a test, A madár halott
Látni a fényben Egy kihunyt csillagot
Tegnap még élt, Kezéből evett
Mára csak néma, Fájó emlékezet

Szemében bánat, Súlyos, szürke kő
A tegnapi csoda Mára eltűnő. Bénult a szárny
Szakadt és véres, A néma csend most Félelmetes

Ott fekszik a test, A madár halott
Látni a fényben Egy kihunyt csillagot
Tegnap még élt, Kezéből evett
Mára csak néma, Fájó emlékezet

Nem éled fel, Hiába várod
Vége van már, Lezárt egy álmot
A kislány hajol, A kendője ékes

Sírba teszi azt, Ki repülni képes

A kendőjét adja, Mit úgy szeretett
Azzal zárja porba a kis életet
A kendőjét adja, Mit úgy szeretett
Azzal zárja porba a kis életet