mézfalakkal zárt szabadságon
bátorságunk az ablakok
és tetteink ajtaján át
távoznak a mondatok
az idő hangja jelzi már
hogy perceink múltba fagynak
míg a jelenünk elvehetetlen
a jövőnkkel játszik szüntelen
és megfojt az ígéret halmaz
Dal:
[1. versszak/ Short Intro]
Mézfalakkal zárt szabadságon bátorságunk az ablakok,
tetteink az ajtó résein át elszökő mondatok.
Az idő hangja bennünk koppan, jelzi már, hogy késő van,
perceink a múltba fagynak, mint árnyék egy vak falon.
[Refrén]
Mert a jelen elvehetetlen, izzik, ég a tenyerünkben,
a jövőnkkel játszik szüntelen egy hangtalan ígéret.
Édes mézbe fúl a szó, lassan szorít a csend,
szabadságunk zárt falak közt mégis lélegezni kezd.
[2. versszak]
A pillanat nem kér engedélyt, itt marad, ha hívjuk még,
de a holnap súg és elcsábít, széttördeli a hitét.
Mondatokból épül várunk, mégis omló a fala,
ígéretek halmaza alatt roppan meg a ma.
[Refrén]
Mert a jelen elvehetetlen, izzik, ég a tenyerünkben,
a jövőnkkel játszik szüntelen egy hangtalan ígéret.
Édes mézbe fúl a szó, lassan szorít a csend,
szabadságunk zárt falak közt mégis lélegezni kezd.
[Híd]
Ha az idő megállna bennünk, nem lenne ma több holnap,
csak egy repedést a falakon, ahol kifér egy gondolat.
Nem kell kulcs, se új irány, csak hogy kimondjuk végre: most,
mielőtt az ígéret súlya ránk dől és elfojt amit ma mond.
[Refrén / Chorus]
Mert a jelen elvehetetlen, izzik, ég a tenyerünkben,
a jövőnkkel játszik szüntelen egy hangtalan ígéret.
Édes mézbe fúl a szó, lassan szorít a csend,
szabadságunk zárt falak közt mégis lélegezni kezd.
[Outro]
Édes mézbe fúl a szó, lassan szorít a csend,
szabadságunk zárt falak közt mégis lélegezni kezd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése