Megint az első holnap

Fülembe ring a nevem ajkadon,
majd továbbszáll pihen egy csillagon.
Becézel, s minden szavad csillaga
szívemnek az egén, mint éj ezer csókja,
ebbe mártom bele hitem tollát,
és kanyarítom most a vers sodrát.
Lassan sodródik, jelen partján
a szűk szombat, az idő hullám karján,
üres a csésze, csak a lemenő nap
tölti árnyékkal tele, kora-esti zamat.
A Hold bőre sápadtan szendereg,
némi ezüstöt szór csilló szemedre.
Csendesül a város, aludni készül,
ahogy szíved is lassúra szenderül.
Reggelig tartlak, mint vizet az eresz,
halk szavamat ajkaddal erősítesz.
Megint az első holnap lesz veled,
mint eddig mindennap, simító kezed
ugyanolyan édes, mégis új, mi soha nem volt,
jó veled az év, a hó, a hét, a Nap is és a Hold.

2015.03.28.