A zene itt marad

Valamiképpen a zenét,
a ritmust akarom becsomagolni.
Amikor a dobozt keresném,
valahogy a tisztasága az első,
a méret és forma elenyész,
mint vevő a turkálóban,
tapogatva szemlélem,
ahogy az ujjaim simítása
megakad a vonalkódok és
ismeretlen márkák képeinek
sarkaiban, mintha vak lennék,
de aztán szemem is beleakad,
ahogy képzeletben letépem,
már nem is tetsző a tépett
oldala...

Amint a doboz megvan
a zenét veszem elő,
amely fülembe mászott,
és gyömöszölöm kockába
a gömbölyű hangokat,
de ujjaimból kifolyik,
s mint héliumos lufi
araszolva próbál
a helyére menekülni.
Állhatatos vagyok, elcsípem,
tuszkolom, s már erőszak
mit tennem kellene.
A hangok eliszkolnak,
s mégis itt vannak velem,
a bőröm alá gyúrva.
A mély hangok masszíroznak,
magasak simogatóak tudnak lenni,
s valahogy kiegyenlítődve
borzongatnak e furcsa rezgések.

A doboz üres,
a zene itt maradt,
csak az enyém a nyüves,
mint vakbél szívemre perforál,
hogy te is érezd ezt a ritmust
hát postán feladom magam neked.