Zenél a fény

Sima az ősz, mint frissen-borotvált fej,
a város fehéren csillog, mint a tej,
száz-szemű ház minden lépésed lesi.
Falakon csúszik a kellemetlen köd,
szmog a gondnokunk, a lebegő mérnök.

A redőnyök, mint az orgonasípok,
hangszerelik a fényt, kottáznak sorsot,
dallamára születnek boldogságok,
vagy visszhangoznak bér bujaságot,
nyitott életek mögé zárt világot.

Csak a nap játszik még a sípokon,
erőszakosan csíkot húz a falakon,
s fény-zenéjétől olvad a bánat,
nem lesz zene nélkül az sem, ki sápad,
őszi vidámság lepi a fáradt fákat.