Az emancipáció kreatív, de befulladt,
éppen pihen cseppet, közben matat
hosszú üvegcsék árnyékában,
diadal közben lejárt a meta-kémiája.
Most zöldes és barnás színszerűsége,
s képpé korcsosul megkövült aurája.
Csapkodó indok volt szelessége,
amely levél-repeszeket szórt
az összemálló erdőszerű mesékben.
Benne volt a fogadalmat taposó
összeomlás képe, mint egynapos
felsíró csecsemő Világvége,
melynek szeretetbe korcsosult születése.
Athén, Görög templomai jóságot regélnek,
az arany, bronz, márvány szín szent-arcok között,
melyek fatáblákra metszve könnyezik,
a múltból élő ragadós élet örömeit.
Az angyalok szájukra vett szárnyukkal
ámulásba meredtek e tájon,
s karjaik, mint csiszolt csontok nyúltak
az ismeretlen, ártatlanná vált orcák felé.
Az emberek közt, csak a bűn egyenlő,
te is veszni fogsz, ha nem ragadod meg,
a mit sem sejtő valóságod nyakát,
akkor is, most is magával ránt.
Talán csak Jézus hallja tetteinket,
s néha feldönt egy-egy faggyú figurát
a mindenbe belelógó glóriájával,
a Made in Föld típusú terepasztalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése