A gyújtogató

Lángok ölelnek emléket,
ahogy a repedezett tarlón fekszik
a büszke kukoricaszár, mint anya,

ki gyermekét megszülte
és ég a gyermekágyi lázba.
Égő máglya az emlékezet,

és parazsában sül a tény
rákövesedve a napfényre.
Meglett férfi-ember a múlt,

bölcs követe emlék estéknek
frakkját szegre akasztja majd,
ha már senkit meg nem ismernek.

A bútorok csak hajaznak fára
papírból is erdőnyi illat bólogat,
pedig csak a gyufa számlája.