Sepreget a szél

A szél sepreget odakint,
rügy illatú ruhája idegent
simogatva lágyan ring,
tavasz anyja varrta neki,
felhők selyméből habos
szalagot kötött derekára.
Rossz hírek pofonjaitól veres
bőröket, azzal nyugtat meg.

Fasor, - mint bogas gondolat -
az illatok felé bólogat,
s a szellő minden levelet
lágyabb módján megszeret,
néha ráncigálva ébreszt
lassan pattanó pihenő rügyet,
majd kissé megáll az emelet
repedezett erkély falán.

Így kotorja a szemetet,
hol Sára néne portáján
nem keresve neki jobb helyet,
eléje ver hangyányi hegyet,
hol a morgó szomszédnak
ad okot szitok szeszélynek,
az cirok-ízű fanyelével
szórja szét újra a szélnek.