Korhadón reccsen a száraz ested,
a fény ölébe ült le egy parány
másodpercnyi kamasz pattogás.
Csak elmémben ölelem a tested.
Ma csak szokásnyi homály a hang,
az óramutatók hegedülnek,
majd az ős-dallam ernyedni kezd.
Emléket zúg, egy messzi harang.
Egy tükör sarkára pattanó fény,
olyan, mint egy névtelen csillag,
ott nem ragad, tovább áll, itt hagy.
Álmában ring a hullámok tetején.
Hozzád szólok, ...mintha itt lennél,
íriszemben ég édes mosolyod,
és mintha felém dobnád lég-csókod.
Füst, kávé, nélküled vág a csend-él.
Mintha most jöttél volna, ...érezlek,
hideg burok a ház kő-magánya,
csak veled tágul e tér varázsa.
Folyvást vedli az idő a perceket.
Szél híján fodrát veszti a tenger,
fény nélkül sötét a mészkő szikla.
Könnyszedő felhők szentelnek sírva!
Érintésed kell, mint éhségre szeder.
 |
| Paul Klee: Szél Marc kertjében |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése