Forró nyár

Házakra feküdt a forró nyár,
aszalja bennük fáradt földijét,
lelkekbe égeti ölelését,
s ragyog, mint kristálypohár.

Érintésedben húzom meg magam,
mint a felhő hold udvarán,
tüzet fog szavunk a szócsatán,
belém folyva is maradsz örök tavam.

Szürkül az ég, lassan lemegy a Nap,
holnapot bóbiskolnak a fecskék,
hanyatló fénnyel küszködik esténk,
mégis szemed csillagként marad.