Szomjat tiltók

A kút mélyére holdat rajzol a fény,
ahogy koppan a mélység fenekén,
téglasorok és omladozó morzsák
kiáltanak egy tágasabb szép szobát.

A gondolat mélysége maga a kút,
és dolgos napok téglái a múlt,
mindenkiben benne e forráskép,
mi ellenfényt vethet a Nap felé.

Ahogy a kútfúró egymás alá rakott
ezernyi téglát, úgy rakódik korod,
forrását keresi sok ős-gondolat,
gond súlyával tartja e föld-lyukat.

Aztán, ha kész, csobban felismerés,
hűsítő nedűdet csodálja a Nap s ég,
s még szomjasokat néha szolgálhatsz,
a szomjat tiltók lelkétől kiszáradsz.

Kiszáradt forrásnál égnek könyvtárak,
benne tudás még egyszer világítanak,
a port prüszkölők szomjúsága sír,
fizetnének, de se szó, se kút, se víz.