Otthon muzsikál

Ében-színű gyapjút szőtt a téli est,
szövetén átüt a nap, csillagokat fest.
Az árnyék, csak repedezett korom,
a gondolat, kimondható bölcs-orom.

A sötétség, most hűs bársony lehelet,
lépések közt bukdácsol egy sziluett,
falra mászik, s fülébe zuhan zaja,
amint kopogva beszél a sarkak baja.

A láb süket, siet, a tüdő zihál,
fülében, csak az otthon muzsikál,
ütemet sem vált, nem fél, nem néz hátra,
hűlt testét kályha-tűz ölelés várja.